Jellemző szőlőfajták
Olaszrizling
Egy igazi közép-európai, kárpát-medencei fajta, amelynek számos szinonimája létezik és habár Magyarországon veszik a fajtát a legkomolyabban, a környező országokban is találkozni az olaszrizlinggel szép számban. Eredetét homály fedi, egyes források Nyugat-Európához kötik, miszerint Franciaországon keresztül jött a Kárpát-medencébe. Más források még nyugatabbra mennek, miszerint Délnyugat-Spanyolországban találtak hasonló DNS-sel szőlőfajtát. A német értelmező szótár, a Duden szerint a "welsch" szó idegent jelent, délit többek között, így hamar különbséget tettek a német szinonima a welschriesling (Ausztriában) és a saját riesling-jük között, ami köztudottan teljesen eltérő fajta is, semmi rokonság nem áll fenn közöttük. Hallani még eredetét tekintve Észak-Olaszországról is, de Horvátország és Románia is említésre kerül. A legpontosabbak talán akkor vagyunk, ha maradunk a közép-európai eredetnél.
Fotó: bor.hu
Mivel semleges fajta és tényleg nagyon szerteágazó stílusban lehet belőle bort készíteni, így nehéz általánosítani. Könnyű, citrusos, gyümölcsös, friss üde boroktól az egészen mély olajos textúrával rendelkező testes, akár ásványos, visszafogott savakkal rendelkező fehérborokig sok mindennel lehet találkozni. Leggyakrabban mandulavirág, mandula, zöld alma, dió és mogyoró jelzőket használnak az aroma jellemzésénél. Neutrális jellegének köszönhetően jól kommunikálja a termőterület sajátosságát.
Az olaszrizling az egyik legkedveltebb szőlőfajta hazánkban, épp ezért nagyon sokféle stílusban találkozhatunk vele. Bora magában hordozza az igazi balatoni életérzést, hiszen az északi part pincéiben szinte mindenhol megtalálható a fajta. A kifejezetten könnyed, üde, neutrális stílusban elkészített olaszrizlingek a nyár nagy klasszikusai. Tisztán és fröccsként is rengeteg borfogyasztó kedvencei. Az ilyen könnyed stílusban elkészített olaszrizlingek a nyári grillezések, zöldséges-salátás könnyű fogások tökéletes kísérői.
Komolyabb arcát is képes megmutatni a gondos szőlészeti és borászati munkának köszönhetően az olaszrizling. Ilyenkor egy olajosabb, vastagabb textúra, mélyebb intenzitás, és sokszor egy ásványosabb jelleg is társul az ízvilágához. Ezek a magas minőségű olaszrizlingek igazi gasztro borok, nagyon szép, komplex ízkombinációt képesek kialakítani az összetettebb fogásokkal is, és egész évben kellemes a fogyasztásuk. Míg a könnyed stílusú olaszrizlingek leginkább frissen, a legutolsó évjáratokból a legfinomabbak, addig ezek az összetettebb, komplexebb borok meghálálják a pár éves pihentetést is. Akár frissen fogyasztjuk akár érleljük, mindig figyeljünk arra, hogy tartsuk állandó, hűvös hőmérsékleten, közvetlen napfénytől és hőtől távol, hogy a minőségét a lehető legjobban megőrizzük. Kínálni is mindig egyenesen a hűtőből kivéve, körülbelül 8-10°C-on kínáljuk, tulipán formájú fehérboros pohárból. Édes borként is találkozhatunk az olaszrizlinggel, ezeket a borokat érdemes egy kicsit jobban behűteni, és 6-8°C-on kínálni. Alapanyagok közül a zöldsaláták, gyökérzöldségek, hüvelyesek, gombák, friss és érlelt sajtok, szárnyasok, halak és a sertéshúsból készült ételek állnak ízvilágban és struktúrában legközelebb az olaszrizling szőlőfajtából készült borhoz.
Forrás: www.bor.hu